Bevezető
A székely rovásírás (vagy székely
írás) a magyarság régi írása, amelyet az ősvallás jelkészletéből a
magyar nyelv rögzítésére fejlesztettek ki a kőkorban. Az írás a kőkor
óta nem merült feledésbe, mindig voltak alkalmazói.
Az emlékek
szerint használták a szkíták, a hunok és az avarok is. A szerves belső
fejlődés bizonyítékaként az írásjeleknek közeli megfelelői vannak a népi
(pl. a fazekasok által használt), valamint az uralmi és a vallásos
jelkészletben (Szent Korona, jogar, koronázó palást, keresztény
templomok jelei). A kőkori eredetet támasztják alá a távoli (kínai,
csukcs, indián stb.) írásrendszerekben található, de – az elvégzett
valószínűségszámítás szerint - véletlen egyezéssel nem magyarázható
párhuzamok is. Az írás szó- szótagoló jellegű, amely a több hangot
jelölő mondatjelei, szójelei, szótagjelei mellett rendelkezik egy
fejlett ábécével is. Az írásirány az írástechnológiának és az ábrázolás
igényeinek megfelelően változó (függőleges, jobbról balra, balról jobbra
irányuló, körbe menő, vagy szimmetrikus).
Az írást az elmúlt
évezredben a székelyek mentették meg a feledéstől. A székelyek a hunok
(mai néven a magyarok) egyik csoportja. A székelyeknek az Attila halála
és Árpád magyar népének honfoglalása között eltelt mintegy 500 év alatt
független államuk és eltérő történetük volt Erdélyben. E függetlenség
eredményezte a következő évezred székely kultúrájának sajátosságait,
közöttük a hun írás megőrzését. Az egykori Magyar Királyság keleti
felében (az első világháború óta Romániában) élnek. Hun
származástudattal rendelkeznek (a magyar krónikák és más források
szerint a magyarok többi csoportja is hun eredetű).
Az alább
következő történeti leírás az 1991-ben alapított Írástörténeti
Kutatóintézet kutatóinak (Simon Péternek, Szekeres Istvánnak, Varga
Gézának és Varga Csabának) az álláspontját tükrözi. Ezek a szerzők a
székely rovásírás kutatásában 1993-ban, s azt követően bekövetkezett
fordulat legnagyobb hatású képviselői. A csoportra jellemző az
elméleti-tudományos kérdések iránti fokozott érdeklődés és a tudományos
igényű érvelésre való egyedülálló törekvés.
Simon Péter tanszékvezető egyetemi tanár az 1993-ban megjelent tanulmányában leszámolt az ótürk eredeztetés hipotézisével.
Szekeres István az ótürk és a kínai írásrendszerekben megtalálható
párhuzamokat kutatja és írta le az 1993-ban megjelent tanulmányában és a
megjelenés előtt álló új kötetében.
Varga Géza több kötet és
többszáz cikk szerzője, az Írástörténeti Kutatóintézet alapítója, az
íráselméleti és írástörténeti kérdések kutatója, több új rovásfelirat és
megfejtés közzétevője.
Varga Csaba eredeti gondolkodású, nagy hatású kutató, több kitűnő könyv népszerű szerzője.
A javaslat egy 90 éve működő, többszáz tagot számláló székely egyesület
felkérésére készült. A székely ősökkel is rendelkező szerző törekedett a
székelység ismereteinek, tudományos álláspontjának és nemzeti
akaratának kifejezésére.
A munka három internetes levelezőlista
és tucatnyi fórum segítségével, a nyilvánosság által ellenőrzötten
haladt előre. A javaslatról tájékoztatást kaptak a székely tudományos
élet képviselői és magyar tudósok (Gazda József, Erdélyi István, Sándor
Klára, Szász Tibor András, Czeglédy Katalin, Vásáry István, Szabó István
Mihály és mások).
Az emlékek szerint használták a szkíták, a hunok és az avarok is. A szerves belső fejlődés bizonyítékaként az írásjeleknek közeli megfelelői vannak a népi (pl. a fazekasok által használt), valamint az uralmi és a vallásos jelkészletben (Szent Korona, jogar, koronázó palást, keresztény templomok jelei). A kőkori eredetet támasztják alá a távoli (kínai, csukcs, indián stb.) írásrendszerekben található, de – az elvégzett valószínűségszámítás szerint - véletlen egyezéssel nem magyarázható párhuzamok is. Az írás szó- szótagoló jellegű, amely a több hangot jelölő mondatjelei, szójelei, szótagjelei mellett rendelkezik egy fejlett ábécével is. Az írásirány az írástechnológiának és az ábrázolás igényeinek megfelelően változó (függőleges, jobbról balra, balról jobbra irányuló, körbe menő, vagy szimmetrikus).
Az írást az elmúlt évezredben a székelyek mentették meg a feledéstől. A székelyek a hunok (mai néven a magyarok) egyik csoportja. A székelyeknek az Attila halála és Árpád magyar népének honfoglalása között eltelt mintegy 500 év alatt független államuk és eltérő történetük volt Erdélyben. E függetlenség eredményezte a következő évezred székely kultúrájának sajátosságait, közöttük a hun írás megőrzését. Az egykori Magyar Királyság keleti felében (az első világháború óta Romániában) élnek. Hun származástudattal rendelkeznek (a magyar krónikák és más források szerint a magyarok többi csoportja is hun eredetű).
Az alább következő történeti leírás az 1991-ben alapított Írástörténeti Kutatóintézet kutatóinak (Simon Péternek, Szekeres Istvánnak, Varga Gézának és Varga Csabának) az álláspontját tükrözi. Ezek a szerzők a székely rovásírás kutatásában 1993-ban, s azt követően bekövetkezett fordulat legnagyobb hatású képviselői. A csoportra jellemző az elméleti-tudományos kérdések iránti fokozott érdeklődés és a tudományos igényű érvelésre való egyedülálló törekvés.
Simon Péter tanszékvezető egyetemi tanár az 1993-ban megjelent tanulmányában leszámolt az ótürk eredeztetés hipotézisével.
Szekeres István az ótürk és a kínai írásrendszerekben megtalálható párhuzamokat kutatja és írta le az 1993-ban megjelent tanulmányában és a megjelenés előtt álló új kötetében.
Varga Géza több kötet és többszáz cikk szerzője, az Írástörténeti Kutatóintézet alapítója, az íráselméleti és írástörténeti kérdések kutatója, több új rovásfelirat és megfejtés közzétevője.
Varga Csaba eredeti gondolkodású, nagy hatású kutató, több kitűnő könyv népszerű szerzője.
A javaslat egy 90 éve működő, többszáz tagot számláló székely egyesület felkérésére készült. A székely ősökkel is rendelkező szerző törekedett a székelység ismereteinek, tudományos álláspontjának és nemzeti akaratának kifejezésére.
A munka három internetes levelezőlista és tucatnyi fórum segítségével, a nyilvánosság által ellenőrzötten haladt előre. A javaslatról tájékoztatást kaptak a székely tudományos élet képviselői és magyar tudósok (Gazda József, Erdélyi István, Sándor Klára, Szász Tibor András, Czeglédy Katalin, Vásáry István, Szabó István Mihály és mások).